Hírek
2022. Január 24. 11:01, hétfő |
Helyi
Forrás: mti/fotó: MTI/Mihádák Zoltán
Nyomozást indított a rendőrség a metróbaleset ügyében

Vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a rendőrség a Kőbánya-Kispest állomásnál szombatra virradóra történt metróbaleset ügyében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap az MTI-vel azt közölte: január 22-én 0 óra 10 perckor a Kőbánya-Kispest metróvégállomás utasoktól elzárt területén egy metrószerelvény nekiütközött egy másik szerelvénynek, ezért mindkét jármű kisiklott. A baleset során az egyik szerelvény nekiütközött egy harmadik, álló metrószerelvénynek.
A járművek utasokat nem szállítottak, a balesetben senki sem sérült meg - tették hozzá.
A rendőrség az eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja. Gyanúsítotti kihallgatás nem történt - írta a BRFK.
A BKV szombaton az MTI-vel azt közölte: a 3-as vonal Kőbánya-Kispest "kihúzó" szakaszán, utasok által nem használt területen két metrószerelvény ütközött, egy harmadik szerelvény pedig benn ragadt az említett területen.
A közlekedésbiztonsági szervezet és a BKV is vizsgálja az eset körülményeit. A keletkezett anyagi kár felmérése folyamatban van - írta a BKV.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap azt írta: a metróbaleset helyreállítási munkálatai miatt előre láthatóan a jövő héten hétköznaponként is pótlóbusz jár a 3-as metró vonalán a Határ út és Kőbánya-Kispest között. A vonal déli szakaszán a metrószerelvények csak a Nagyvárad tér és a Határ út állomás között közlekednek - tették hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld
Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt
Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten
2025. Május 06. 07:40, kedd | Belföld
NAV: május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani az adóhivatal által készített bevallási tervezeteket
Május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani a NAV által készített bevallási tervezeteket, akinek fizetendő szja-ja maradt, 500 ezer forintig automatikus részletfizetést kap, ha ezt jelzi a tervezetben