Hírek
2018. Július 15. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI/MTI Fotó: Böröczky Bulcsú
Több mint 7300 résztvevő a Balaton-átúszáson

Több mint 7300-an, a hivatalos adat szerint 7309-en szálltak vízbe szombaton a 36. Lidl Balaton-átúszáson.
Math István, a rendezvény versenyigazgatója az MTI-nek elmondta: a leggyorsabban a csúcstartó Papp Márk szelte át a tavat 1:00:26 órás idővel. A hosszútávúszó rekorddöntésre készült, de 2016-os 58:33-as eredményét nem tudta megjavítani, többek között azért, mert ezúttal válogatottbeli társak nélkül tempózott.
A nők közül a mexikói Armenta Fernanda teljesítette a távot leghamarabb, 1 óra 17 percen belül. A legidősebb úszó a 82 éves Bucsányi Elemér, illetve a nőknél a 80 éves Kertész Zsuzsanna volt. Előbbi 13., utóbbi 11. alkalommal úszta át a tavat.
Nekivágott a távnak több volt vízilabdázó is, köztük Biros Péter, Székely Bulcsú, Gergely István és Drávucz Rita.
A célba érkezés után Gurbán Béla veterán úszó, aki eddig mind a harminchat Balaton-átúszáson részt vett, az MTI-nek azt mondta: jó időben az átlagosnál kicsivel hidegebb és hullámosabb vízben teljesítette a távot. A sportember örömét fejezte ki, hogy idén is sok fiatal vágott neki a Balaton átúszásának.
Az idei erőpróbát kétszeri halasztás után rendezték meg most szombaton. Az úszóknak 5,2 kilométeres távot kellett teljesíteniük Révfülöp és Balatonboglár között. A résztvevők 80 magyarországi településről, illetve csaknem 40 országból érkeztek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 07:40, kedd | Belföld
NAV: május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani az adóhivatal által készített bevallási tervezeteket
Május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani a NAV által készített bevallási tervezeteket, akinek fizetendő szja-ja maradt, 500 ezer forintig automatikus részletfizetést kap, ha ezt jelzi a tervezetben
2025. Május 06. 07:39, kedd | Belföld
Logisztikai szövetség: Magyarország gyűjtő-elosztó központtá lépett elő az európai logisztikai hálózatban
2025. Május 06. 07:37, kedd | Belföld
Érettségi - Több mint 80 ezren kezdték meg a vizsgát magyar nyelv és irodalomból
Magyar nyelv és irodalomból középszinten 1140 helyszínen 77 972, emelt szinten 61 helyszínen 2278 vizsgázó tesz érettségit - tudatta az Oktatási Hivatal hétfőn a honlapján.
2025. Május 04. 08:59, vasárnap | Belföld
Koncz Zsófia: 2026-tól félmillió, 2029-től egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon
Jövőre félmillió, 2029-től pedig már egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.