Hírek
2018. Augusztus 01. 13:49, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Üdülési jog értékesítését ígérő csalók ellen emeltek vádat

Vádat emelt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség 24 ember ellen, akik üdülési jogok értékesítésével több mint 340 embert tévesztettek meg, és összesen mintegy nyolcszázmillió forint kárt okoztak nekik
- közölte a fővárosi főügyészhelyettes szerdán az MTI-vel. Fürcht Pál a közleményben azt írta, a vádlottak közül hárman 2013 novemberében az V. kerületben céget alapítottak, ahol az ügy többi vádlottja a későbbiekben ügyfélszolgálati, call center munkatársként vagy üzletkötőként dolgozott. AZ ügyfeleket fővárosi irodaházban, üzletközpontban, szállodában, majd később a budapesti helyszínek mellett vidéki nagyvárosokban tartott előadásokkal toborozták.
A vádirat szerint a vádlottak jellemzően az üdülési jogukat értékesíteni kívánó időskorúakat kerestek meg, hogy megbízási és szolgáltatási szerződések, valamint különböző díjak ellenében vállalják azok értékesítését, bérbeadását.
A szerződéskötéskor az üzletkötők az ügyfelek akaratán kívül, őket megtévesztve olyan dokumentumot is aláírattak, amivel beléptették őket egy úgynevezett kreditrendszerbe, amelynek lényege az volt, hogy az ügyfél kreditpontok felhasználásával, kedvezménnyel vásárolhatott terméket vagy szolgáltatást. A vádlottak célja a kreditrendszerrel az volt, hogy a díjfizetések jogszerűségének látszatát keltsék, nem állt szándékukban ténylegesen működtetni azt, ezért a sértettek a kreditpontok ellenértékét nem tudták levásárolni - olvasható a közleményben.
A főügyészhelyettes hozzátette, a vádlottak egy ideig hitegették az ügyfeleket, majd elérhetetlenné váltak.
A vád szerint a vádlottaknak már a szerződések megkötésekor sem áll szándékában az üdülési jogok értékesítése, céljuk kizárólag a sértettek pénzének jogtalan megszerzése volt.
Az ügy 341 sértettje jellemzően pár százezer forintot, de volt olyan, aki egymillió forintnál is többet fizetett a vádlottaknak - írta Fürcht Pál.
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen, idős kora miatt a bűncselekmény felismerésére korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 07:40, kedd | Belföld
NAV: május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani az adóhivatal által készített bevallási tervezeteket
Május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani a NAV által készített bevallási tervezeteket, akinek fizetendő szja-ja maradt, 500 ezer forintig automatikus részletfizetést kap, ha ezt jelzi a tervezetben
2025. Május 06. 07:39, kedd | Belföld
Logisztikai szövetség: Magyarország gyűjtő-elosztó központtá lépett elő az európai logisztikai hálózatban
2025. Május 06. 07:37, kedd | Belföld
Érettségi - Több mint 80 ezren kezdték meg a vizsgát magyar nyelv és irodalomból
Magyar nyelv és irodalomból középszinten 1140 helyszínen 77 972, emelt szinten 61 helyszínen 2278 vizsgázó tesz érettségit - tudatta az Oktatási Hivatal hétfőn a honlapján.
2025. Május 04. 08:59, vasárnap | Belföld
Koncz Zsófia: 2026-tól félmillió, 2029-től egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon
Jövőre félmillió, 2029-től pedig már egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.